Magyar foci

Nem mehettek szabadságra a Mezőkövesd játékosai

Hiába ért véget az OTP Bank Liga a 2017-es esztendőre, mit sem törődnek ezzel az egyik NB I-es labdarúgócsapatnál, ahol nem álltak le az edzések.
 
A labdarúgó élvonalban seregható Mezőkövesd nemrég kinevezett vezetőedzője, Kuttor Attila meglepő döntésre szánta el magát, és az idei utolsó fordulót követően nem engedte el játékosait pihenőre, hanem túlórát rendelt el.
 
„Nem álltak le a munkával játékosaink. A mai és a holnapi napon a keret egyik fele orvosi vizsgálaton, míg a többiek edzésen vesznek majd részt” – adta hírül a mezokovesdzsory.hu.
 
A csapat szerdától lesz majd szabadságon, a felkészülést január 8-án kezdi el a játékoskeret. A játékosok a felkészülés kezdetéig egyéni edzésterv alapján készülnek majd.
 
A Mezőkövesd Zsóry FC 16 ponttal az OTP Bank Liga utolsó helyén áll, az új vezetőedző, Kuttor Attila október 17-én vette át a csapat irányítását, azóta hat bajnokin egy győzelem, négy döntetlen és egy vereség született.
 

Furcsán reagált a PSG edzője a BL-sorsolásra " NEMZETKÖZI FOCI › Futball hírek

Hétfőn tartották a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének sorsolását, amelyen a PSG a címvédő Real Madridot kapta ellenfélnek. Meglepő módon Unai Emery, a párizsiak vezetőedzője nem tört le attól, hogy ilyen hamar kifogták az egyik legkomolyabb csapatot, sőt inkább örült neki. „Szerintem ez egy jó sorsolás, hiszem, hogy partiban vagyunk a Real Madriddal.